ÖNÉLETRAJZ- ÉS FONTOSABB EPIZÓDOK

Manapság az embereknek nem nagyon van lehetőségük kiállításokra elmenni.      
 Felgyorsult a világ, nem nagyon érnek rá megállni, nézelődni.  Az internet azonban számtalan lehetőséget kínál a festőművészet/festőművészek megismerésére is...

 A nevem Való Ibolya.
 1958-ban születtem Magyarország egyik kisvárosában, Nagykátán.

A faluban ahol felnőttem  - Tóalmáson -,  az asszonyok egy része gobelin varrással foglalkozott. 
Ekkor szerettem bele a selyemfonalak
ragyogásán keresztül a színek sokaságába, talán úgy három-négy évesen.

  Tizenévesen alkalmam volt megismerni egy idős festőművészt. 
Ámulattal néztem a festményeit a műtermében.
 Hiszem, hogy az ő alkotásainak a csodálata adta meg életem irányvonalát.

 Olajfestéssel tizenhat évesen próbálkoztam először. Úgy éreztem, hogy erre születtem.
Arra gondoltam, hogy én csak festéssel szeretnék foglalkozni, 
ez azonban jó ideig plátói elképzelés maradt, mert technikai rajzoló lettem. 

Néhány év textilminta rajzolás után a Gobelinkészítő Társulatnál mintalap festő voltam. 
Ez jobban tetszett mert színes volt.

  Tettem egy kis kitérőt a kerámia készítés világába is...
Kerámia díszítő és festő voltam, emellett saját tervezésű faliképeket készítettem, 
amelyeket az egyiptomi falrajzok és hieroglifák ihlettek.
Eközben Homérosz Iliász című hőskölteményének történeti jeleneteit is megpróbáltam életre kelteni kerámia faliképeken.

Az olajfestészetet pedig természetesen folytattam minden időben.

 Szürrealista festményeket készítettem első sorban Salvador Dali és René Magritte hatására.
 1987ben ezekkel nyertem felvételt a Hungária Galériába.
1996-ban tagja lettem a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Alapnak,
1997-ben pedig a Zichy Galéria Alkotó Közösségnek.

Ekkor már tíz éve zsűrizték a képeimet.

 1998-ban megalapítottam a Fess magadnak olajképet! 
elnevezésű programot/foglalkozást/
általános iskolás gyermekek részére
https://elmenyfesto-foglalkozas.freewb.hu/
Ennek lassan huszonöt éve.

Ez idő alatt több ezer gyermeket vezettem be a festészet rejtelmeibe,
akik közül a későbbiekben többen művészi pályára léptek.

 Az évtizedek folyamán több országba jutottak el a festményeim. 
Így Angliába, Bajor országba, Belgiumba, Francia országba,
Hollandiába, Luxemburgba, Németországba, Olaszországba, Portugáliába, Svájcba...

A közelmúlt éveiben több galériának lettem a tagja:


https://fineartamerica.com/profiles/valo-ibolya/
https://valo.artelista.com/en/
https://www.saatchiart.com/valoibolya
https://josegalvan.artscad.com/valoibolya

https://www.artmajeur.com/ibolya-valo

                                                                        


------------------------------------------------------------------

Közösségi oldalak:

https://www.facebook.com/valoibolyafestomuvesz/
https://www.facebook.com/groups/elmenyfestes
https://hu.pinterest.com/fessmagadnakolajkepet/
https://www.facebook.com/valo.ibolya

folytatjuk...